Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

Hidakként átívelő karok

2010.04.15
Csomós Éva • KULTÚRA • 2010. január 20.

Rátóti Zoltán

Finkelstein fazekas Budára járt árulni holmiját, s kitartott e hely mellett akkor is, ha az üzlet éppen nem ment jól. Hűsége oka egy szép budai lány volt, kinek kedvéért a hídnélküli Dunán is átkelt télvíz idején, hiába óvta ettől az asszony meg a két gyerek. Addig ment Pestről szeretőjéhez a fagyos Dunán, míg egy enyhébb estén, olvadáskor el nem nyelte őt a víz.

 

Azóta is átkelnek egymáshoz a szeretők, észre sem véve ebben a hidak fontosságát, mint ahogy kapcsolataik jelentőségét sem úgy érzékelik már. S épp e kapcsolatok jelentőségére mutat rá a Háy János novelláiból összefűzött önálló esten Rátóti Zoltán, mi pedig figyeljük őt kipirult arccal, olykor mégis kínosan lesütött szemekkel, mert ezekben a történetekben valamilyen formában mindannyian érintettek vagyunk: „házasságon innen és túl” egyaránt.

Már évek óta műsoron van a Nemzeti Kaszás-termében a novelláskötettel azonos címet viselő előadás, a Házasságon innen és túl, amelyet – hosszas és kitartó könyörgésnek eleget téve – a színművész decemberben Gyulán is előadott.  „Ha a hidak nem épülnének meg, mik a két várost összekötik, beleesnénk a Dunába.” – mondta, miután a nézőtér felől felsétált a színpadra. Úgy, ahogy Háy János írja meg novelláit: közülünk, rólunk, nekünk. S már abban a pillanatban eldőlt: szeretni fogjuk ezt az előadást. Mert a jó szórakozás nem elhatározás kérdése, sokkal inkább a megragadásé: kinyílik felé a lélek. Így történt ez akkor is, amikor december 16-án, az első hóeséses estén Rátóti a Várszínház színpadára lépett, szembe fordult a havon odáig csúszkált közönséggel, s mesélni kezdett nekik.

Utcai viseletben volt, ing, farmer; a szcenika is minimális: egy szék és egy kivetítő, amin a Google Earth háromdimenziós műholdfelvétele fokozatosan közelítette meg a bolygót, majd megállt a Duna fölött, hogy egy szellő könnyedségével lengedezve meséljen a környékén élő emberek hétköznapjairól, kapcsolatairól. Időnként csészéjéből kortyolt ráérősen, hétköznapin, de mint egy jó filmes: ráközelítve a tárgyra, s épp annyi ideig „kitartva" a képet, amíg az a hétköznapi nem vált banálissá, a tipikus meg sztereotippá. Elmesélt szereplői mindig a kis magyar átlagemberek hétköznapijaiban botladoznak, vagyis mi magunk vagyunk, akikkel ezek megesnek, vagy végigéljük, ahogy szeretteinkkel történnek hasonlók – de semmiképp nem maradhatunk ki a körforgásból, nem úszhatjuk meg érintetlenül. Léthangulatokat érezhetünk meg ebben a kínosan ismerős világban, de úgy, hogy közben megszűnik az idő, s úgy röpül el az a hetven perc, hogy észre sem vesszük.

Ahogy von Finkelstein megjárta a Dunával még a hidak építése előtt, ahogy a közlekedési dugót szidja a szeretőjéhez igyekvő férfi a hídon, ahogy az asszony megtudja, hogy a férje halálos beteg, ahogy a volt férj rádöbben: őt is ugyanúgy el lehet hagyni, ahogy ő tette nejével egykor, úgy nyomkodják hatalmas ujjként a közönséget ezek az orvosként diagnosztizáló történetek, a nézőtér pedig foltokban ott nevet, ahol fáj. S mindegyikük sorsát átlengi a halál tényének szele. Mégis, az a fuvallat, ami történeteikkel keresztüllengedez a városon, nagyon is az életé. Pestről Budára és Budáról Pestre, hol felerősödve a Duna fölött, hol megpihenve valamelyik híd pillérjén, ráközelítve lejárt szavatosságú szerelmeikre, de mindig humorral, és sohasem ítélettel.

S mindegyik tanulsága arra int, hogy érdemes néha az életünket egy lépés távolságról úgy figyelni, ahogy Háy figyeli szereplőit, és ahogy az előadó, mesélő, házigazda, azaz a történeteknek arcot adó Rátóti Zoltán is teszi: végtelen szeretettel. Kortárs fabulává nemesítve őket, épp annyi távolságtartással, amivel még érintésközelben tartja az eseményeket, mégis egyszerre láttatva azokat kívülről, és belülről. Hitelesen, méltósággal, de pátosz nélkül.

Ahogy meséli ezt a Nemzetiben is már évek óta, és ahogy a közönségnek adomázott saját életéből az előadás után: közvetlenül, emberin, szerethetőn, megkapó őszinteséggel.

Mert beszélnek egymással férfiak és nők, férjek és feleségek, barátok és barátnők, hol visszafojtott rémülettel, hol ellenállhatatlan iróniával. Titkos randevúkon, otthon, úton vagy útközben. A szereplők, a helyszínek és a beszélgetések mind ismerősök: a boldogság hajszolása a téma. Házasságon innen, és azon túl is. Aki még innen van, belülre vágyik, aki benne van, másfelé kacsingat. De ha a pesti férfiak karjai nem ívelnék át hidakként a budai lányok vállát, miközben szerelmük szellője e két város közt ide-oda lengedez, leomlanának azok, s mindnyájan beleesnének a Dunába.

Következő bemutatók: 2010 január 22, 29-én, február 14 és 25-én Budapesten, a Nemzeti Színház Kaszás Attila Termében.


                                                                                 Csomós Éva

Fotó
forrás: PORT.hu


 Cikk eredeti helye:Művész-világ.hu

http://www.muvesz-vilag.hu/szinhaz/hirek/14194

Rátóti Zoltán
 
   
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.