Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

„AZ VAGYOK, AKI MINDIG VÁLTOZIK”

2009.09.26

 

Malek Andrea. Fotó: Klinszky Gábor

Kicsit nehezen oldódott a mai közönség. Vagy csak illedelmesebb a fővárosihoz képest?

Csak úgy az első tíz sort láttam, így nehezebb volt a szemkontaktus-teremtés. – kezd bele, miközben letelepszik, s némi harapnivaló után néz. - De nem először állok már a helyemen, és minden alkalom más. Tény, itt ma este nagyon kulturált közönségem volt. De nem tudom pl. hogy kik vesznek rám jegyet. – Fáradhatatlan érdeklődésére felelni illene, de válasz híján vele tartok a kekszropogtatásban. - Igazából az lenne a cél, hogy aki eljön, nevessen-sírjon és engedje el magát, ezért állok én egy méterrel feljebb, hogy szórakoztassak. S ha ez összejön, akkor jól teszem a dolgom.

● Lehet, hogy a közönség még nem ocsúdott fel? Hiába történt Veled sok minden, az emberek fejében még mindig az a fehér ruhás hajadon vagy, aki a nagyzenekar előtt áll, hosszú haját lobogtatja a szél, s valamilyen szép dalt énekel, nagyon szépen. Lehet, hogy a gyanútlan nézők most is egy szimplán illedelmes estre számítottak? Ami nem is lenne csoda, hiszen Evitával tűntél el mintegy hat évre, Chicagóval jöttél vissza, a kettő közt pedig nem volt sok átmenet.

Most mit csináljak? Énekeljem életem végéig az Evitát? – csattan fel tettetett felháborodással. - Dehogy éneklem! Tudod, egyszer eljön az idő, amikor az ember már nem tudja magát komolyan venni, mint főhősnő. Én már nem tudnék még egyszer úgy bemenni a színre, mint Hófehérke. De mint gonosz se, mert megszakadok a röhögéstől. A musicalből mára csak a klisé maradt, az pedig nekem nem kell. Elhiszem, hogy tőlem is mást várnak, érzem is, tudom is, de még nem találtam meg azt, ami pecsétként jelezné amit képviselek. Én inkább az vagyok, aki mindig változik, újba kezd, s ezt kell megértetnem. Velem sok minden történt, amíg nem éltem itthon, és úgy értékelem, hogy el kellett mennem megtalálni magam. A közönség valóban nem értette az éles váltást, mert az évek során nem volt meg a fokozatos átmenet. Itthon kislányokat és pozitív hősnőket játszottam, kint egy 32 éves, elvált, életét újra kezdő, pofátlan nőt láttak Magyarországról, akinek van egy kis magyar akcentusa. Így az ott töltött idő nagyon fontos volt, mert az élethez adott más hozzáállást. Meg kellett tanulnom kérni, kérdezni és meghallgatni, megérteni a válaszokat. Meg kellett tanulnom elhinni és örülni annak, ha szeretnek, és hogy ennek a szeretetnek nincs köze ahhoz, amit otthon elértem, hiszen nem írtam ki magamra, hogy mivel töltöttem az elmúlt húsz évet.

De a hozzád való viszony is megváltozott. Nem lehet könnyű kiszűrni az igazi, őszinte emberi közeledést, pláne a sajtó vélemény-nyilvánítását megfelelően kezelni, s Te kaptál hideget-meleget is, bőven!

Ez egy felelősség, amit régebben nem vettem komolyan, mert nem tartottam magam olyan fontosnak. Nem akartam sztár lenni, csak jól végezni a munkámat. Ezért tudok ma is jól meglenni a címlap nélkül, mert nekem nem az a célom. Ez az alkotó életmód olyan, mint az almafa. Nem terem minden évben ugyanúgy. Ha hagyják normálisan működni, akkor elfogadják, ha egyik évben csak virágot hoz vagy kevesebb termést, míg máskor hatalmas almákat ad. De ez a valóságban nem így működik, mert ha így lenne, akkor nem kéne pl. Feng-shuizni. Ha itt lennének az elődeink vagy jobban figyeltünk volna rájuk, ők megmondanák, mire lenne szüksége annak a fának, mint ahogy azt is, hová ne tegyék a házban az ablakot. De az is elegendő lenne, ha észrevennénk, mikor kondul meg bennünk egy figyelmeztető kisharang, vagy mit mond az a sokszor nagyon halk hang, ami bennünk szól. Az emberek mindenhol egyformák, csak szép lassan elvesztik az egymás közti kapcsolatot. Ha van rokonságuk, többnyire mérgesek rájuk, és csak kevesen segítik egymást. Pedig szemünk előtt van a megoldás, csak nem vesszük észre.

● …mi történt?

 Valamit elrontottam, és ennek eredményeként elment a hangom. Egyik tanárom szerint elvesztettem az ősbizalmamat. Azt, amivel megszülettem, és amivel keresztülhúztam harminc évet. Kívánt, akart gyerek voltam, nagy szeretetben nőttem fel, de 36 éves koromra elfogyott a tartalék. Ez arra is megtanított, hogy jobban kell becsülnöm a hangomat és magamat is. - Felnevet, mintha magán nevetne. - Ilyenkor persze jönnek azok a megkérdőjelezendő válaszok, hogy "De hát én becsülöm magam! ", de biztos, hogy így van?! Van egy alapvető könyv (Thorwald Dethlefsen-Rüdiger Dahlke: Út a teljességhez), ami nekem sokat segített, s azóta már sok barátomnak megvettem, mert másképp válnak érthetővé a velünk történő dolgok. Nem vidéken élek, nincs sok közöm az ősi gyógymódokhoz, és azt is sokan elfelejtettük, hogy ha van egy adott probléma, akkor az egy bizonyos szervet támad. Problémája pedig mindenkinek van. Nekem az elmém nem volt összhangban a szívemmel, egyszerűen nem beszéltek egymással.

● Amikor erre rájöttél a gubanc is oldódni kezdett?

 Semmi nem képződik azonnal, nem is oldódik fel azonnal. Eltartott másfél évig, és azóta is folyamatosan kell dolgozni rajta.

De most már jól működik a gépezet.

Mit mondjak? El vagyok kényeztetve! Játszom itthon és külföldön, színházban és az őszi-téli turnémat is szervezem a zenekarommal, amiben isteni zenészek vesznek körül, boldog vagyok.

● Folyamatos megújulásod és kísérletezéseid dacára általában a harmónia, s valamiféle bölcs derű jellemző Rád. Mostanában azonban szélvész módjára száguldozol, s úgy tűnik, nem is csendesedsz le egyhamar.

Pedig Walter az ő mentalitásával nagyon sok nyugalmat hozott az életembe. Újra nő lehetek, és végre nem érzem azt, hogy nekem kell mindnet tudni, mert van, aki kiegészít.

● Le tudtad tenni az eddig már úgy megszokott önállóságot?

Nagyon jól tudok szerelni, bár falat már nem fúrok. – kacsint ki a közelünkbe telepedő férjére, ki biccentésével megerősíti az állítás komolyságát - Persze, biztos van egy átmeneti szakasz, így néha még megfeledkezem magamról, de a fiacskáim odafigyelnek erre, s ha rajtakapnak, hogy olyasmit teszek, amit már nem nekem kell, olyankor szólnak, hogy üljek le, s bízzam Walterre.

● Bölcs gyerekek.

Amolyan „öreg lelkűek”. – arca teljesen elszelídül miközben egy keksz után nyúl. - Minden nap egy felüdülés, amit velük töltök, s mindent el is követek, hogy jó anya legyek. Biztos én sem vagyok hibátlan, és később az én fejemhez is hozzá lehet majd vágni mindent. – kivár két falat közt, úgy folytatja - Nem kell nagy képzelőerő ahhoz, hogy tudjuk, nem egyszerű nekik a két országban élő szüleik között mászkálni, és ez komollyá teszi őket, az biztos. De jobb így, mint olyan családban felnőni, ahol meg lehet gyújtani a gyufát a levegőben.

● Az itteni I love a piano esteden a nézőkkel is megosztottad, hogy férjurad, az osztrák karmester-zeneszerző Walter Lochmann kísér zongorán. Számára idegen nyelven szólsz, dalolsz, míg ő csendesen ütögeti a billentyűket. Hogy tűri?

Meg kell tanulnia magyarul, nincs mese! – nyújtja Walter felé is a csemegét, csatlakozzon ő is a beszélgetéshez, de Walter egy keksz kikapásával inti, hogy a háttérben marad - Mert Ő egyébként kifejezetten beszédes alkat, és s most az a nagy keresztje, hogy meg kell tanulni hallgatni és figyelni. Egyébként sokkal jobban meg lehet ismerni egy embert, ha nem érted, amit mond. – Walter figyelme diszkrét és folyamatos, oltalmazó, szeretetteli. - Ő nekem egy nagyon nagy csoda. Az, hogy megtaláltuk egymást a véletlenek sora. De hiszek abban, hogy el kell képzelni magunkban a jövendőbelit, és olyat kell kívánni, aki hozzánk való. S akkor jön. De nyitott szemmel kell járni, mert különben elmegy mellettünk. Sőt, az érzéseinkre is muszáj hallgatnunk, és ami még nagyon fontos: nem szabad engedni a lebeszéléseknek. Nagyon kell figyelni magunkra, és önmagunkkal kell jóban lenni. Bizonyos hangok rögtön megszólalnak, de aztán az ember hajlamos arra, hogy azt mondja: „ugyan már!”.

● De ha ezek a hangok makacsul kitartanak, végül csak figyelni kell rájuk…

Így van. Akkor maradnak. Engem pl. rendkívüli módon le lehet venni a lábamról a zenével. Csak azt nehéz meghatározni, hogy mi meddig tart: mik a valódi érzelmek, s mi az, amit a zene ad hozzá. Ezért nagy a kavalkád. Waltertől nagyon sokat tanultam, s tanulok most is. Ezt azért mondom el, mert itthon nem ismerik, de kint jól tudják, hogy ki Ő. Meg aki kicsit is ért a zongorához, az tudja, hogy mit képes művelni ezen a hangszeren…

● …ráadásul még a fiaid is elfogadták.

Ez alapkérdés, mert különben semmi nem lehetett volna. – a keksz elfogyott, Andi is jóllakott. Elégedetten konstatált. - De egyszerű: össze akart jönni, és összejött, s majd meglátjuk, hogy mi lesz.

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.