Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

Boris Vian örök életére

2009.09.26

Ez talán a franciául értő Vian-rajongók számára lehet nagy csemege, hiszen így vethetők csak igazán össze az eredetivel azok a bravúros nyelvi fordulatok, amelyeket a szerző oly nagy szeretettel használt.

Mert – minden szépítés nélkül – Vian fő jellemzője kivételes nyelvi leleménye mellett, groteszk, nemritkán szürreális ábrázolásmódja. Ezért szeretjük. No meg sokoldalúságán túl a francia avantgárdból is kilógó különös, kihívó alakjáért. Így ellensúlyozta a lélektelen tisztviselői munkát, amit a francia Szabványügyi Hivatalban végzett. Na és a zenében meg a festészetben, mert ha tehette, szívesen trombitált saját dzsesz-együttesében, és festegette különös, álomszerű képeit. Írásaival eleinte csupán barátait szórakoztatta.

Ám csakhamar kiderült, hogy ezeken a meglepő humorú, tartalmukban polgárpukkasztó írásokon – amelyek költői érzelmességgel, szürrealista cselekménnyel, és elegáns cinizmussal léptek túl az egzisztencialista búskomorságon – nem csak a jó öreg, kipróbált barátok mulatnak jól, hanem nagyobb közönség is. Így rövidebb írásai különféle újságokban jelentek meg, majd 1947-ben végre „első” regényét is kiadták. Azonban az irodalom még így sem fogadta be, a saját nevével jegyzett regényeiből életében alig néhány ezer példány fogyott – a kritika is közönnyel vagy értetlenséggel nézte azokat –, míg a Vernon Sullivan álnéven közreadott, parodisztikus botránykönyvei százezres példányszámban fogytak, és jelentős összeget hoztak a konyhára.

Sajátos világában kivételes érzékenységgel keveredik valóság és képzelet, ébrenlét és álom határmezsgyéje mosódik el, de a nyelvi elemek, a metaforák, a szójátékok, a nevek, de még a közhelyek is határozott részét képezik prózájának. 

Történeteiből leginkább egy helyben toporgó hősöket ismerünk meg – vagy látunk viszont –, kikről fanyar humorral, szomorkásan beszél, ám e hősök mintha mindezt kikérnék maguknak, jól elidőznek sajátos helyzetükben. Igen, a humor mindig jelen van. Legyen bármekkora a terjedelem, bármilyen a műfaj és a hangvétel, a cinikus eszmefuttatások, a szentimentális epizódok éppoly szórakoztatóak, mint a horrorisztikus jelenetek.

De bármennyire is magával ragad bennünket a történet, nem szabad elmennünk a nyelvi bravúr mellett. De akkor sincs különösebb baj, ha mégis így tennénk, mert majd felfedezzük legközelebb, a következő olvasáskor. Képtelenség is lenne elsőre mindenre figyelni, hisz Vian nyelvezetében minden többletjelentést hordoz, varázsvilágában pedig semmi sem az, aminek látszik. Ez kezdetben zavaró lehet, de gyorsan megszokható, majd észrevétlenül elvárandóvá válik.

S épp így üdvözöljük régi ismerősként azokat a nőket és férfiakat, gátlásosakat, ellenszenveseket egyaránt, kik nagy öntudattal – ám helyenként csetlő-botlón – közlekednek a történetek közt. Ilyen a szerző barátjáról mintázott Őrnagy is, akit már a tizenkét darabból álló gyűjtemény első válogatásában megismerhettünk, s ha nem is parolázunk vele vidáman, azt mégis elismerően szemléljük, hogy küzd meg az élettel és miként győzi le azt. Illetve miként kelti a győzelem benyomását.

A kék liba című kötet azonban nem szorul benyomáskeltésre, mert garantáltan győz a rekeszizmok renyhesége és az eltompult elme felett. Az ünnepélyes, elegáns könyv már fogásra sejteti hangulatát, amit az alkalomra dísz-szalaggal ellátott borító csak megerősít. A kötet végén Vian egy noteszlapja és néhány festménye fölött elmélkedhetünk, s a lapok közé csúsztatott képmását nézve kaphatunk kedvet a nagyobb lendülettel való éléshez.

Mert nem csak humor, némi öntudat is szükségeltetik az akadályokon való átbukdácsoláshoz. De talán mégsem annyi, mint amennyi a szívritmuszavarral küszködő írót szívrohamhoz, majd a halálba vezette, 39 éves korában. Takács M. József szerkesztő az utószóban így fejezi be a könyvet: „Már egy méter távolságból hallani lehetett a szívverését” – emlékszik vissza Ursula, Vian második felesége 1959 júniusára. Borisnak ekkor már csak napjai voltak hátra. Még ekkor is fogadkozott, hogy megírja a Szívtépő folytatását. Csak hát a beteg szíve… június huszonharmadikán 10 óra 10 perckor… 1959-ben…

Ötven éve… Micsoda? Hogy meghalt? Épp ellenkezőleg: ekkor lett halhatatlanná!

                                                                               
                                                                                    Csomós Éva


Cartaphilus Könyvkiadó
284 oldal
Ár: 2.800 Ft

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.