Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Libikóka

2010.01.18

A „Ketten a hintán” címet viselő darab nálunk Libikóka címen fut, s több kiváló hazai előadás után mostanában Verebes István rendezésében - s a Pinceszínház előadásában - Dobó Kata és Szervét Tibor jeleníti meg a két összeillő, ám nem épp a legjobb passzban találkozó ember történetét.

Általuk az örökös libikókaharc belső útjai válnak láthatóvá, s adnak új értelmezést a már mindenki számára jól bevett magyarázatokra, akkor is, amikor szent meggyőződésünk, hogy e téren újat már senki semmilyen formában nem nyújthat, mert már valamennyi fordulatát ismerjük a kapcsolatoknak. S persze mindig ilyenkor válik gyorsan világossá tévedésünk, hogy mégsem. S a színpadi szerelmeket illetően happy endhez szoktatott lelkünknek csak újabb meghökkenést ad a témát Gibson sokkal realistábban megközelítő darabja. Hiszen a csaknem ötven éves mű aktualitását a Robert Wise rendezte és Robert Mitchum és Shirley MacLaine főszereplésével készített filmen túl az is erősíti, hogy az alkotók és Faragó Zsuzsa dramaturg igen következetes és alapos munkát végeztek. Ugyanis ez a Bányai Géza-fordítás tele van szellemességgel és áthallással, ami nem csak maivá, jól játszhatóvá és könnyedén befogadhatóvá teszi a művet, hanem olyanná is, amit a közönség saját bőrén tapasztaltnak érez.

Függetlenül attól, hogy e történet nem éppen itt, és nem is annyira most játszódik. De érzelmekről, viszonyulásokról, csalásokról és csalódásokról szól, vagyis a kapcsolatok mérleghintájáról, amelyekben két különböző ember tesz állandó erőfeszítést a közös élet fenntartására.

Itt is két magányos, csalódott, szeretetre éhes ember kapaszkodna egymásba, hogy együtt próbáljon közös, boldog jövőt felépíteni, de csak romokban heverő önbizalmuk az egyetlen közös vonásuk.

Gittel Mosca (Dobó Kata), az elérhetetlen karrierről álmodozó sikertelen táncosnő egy este különös telefonhívást kap: egy férfi – akivel azelőtt csak futólag találkozott - szeretné megvenni a kenyérpirítóját. Ostoba és esetlen ürügy, mégis célt ér, mert ez a hétköznapi módon banális, ám mégis érdekes alaphelyzet épp elég ahhoz, hogy érdeklődése Jerry Ryan (Szervét Tibor), a korosodó, negyvenes ügyvéd felé forduljon, aki rossz házasságából fél Amerikát átszelve iszkolt Nebraskától egészen New Yorkig, hogy életét kénytelen-kelletlen újra kezdje, s ahol jóformán egyetlen ismerőse sem akad.

Magány szabta nehézkességük ellenére is túljutnak a kezdeti döccenőkön, s hamar egyértelművé válik, hogy összejönnek, összeköltöznek, építik egymást, de huzavonáik is adódnak és megoldatlan konfliktusok tömkelege gyülemlik fel, ami emészti őket. Mégis fokozatosan mélyül kettejük kapcsolata. Mert bár Jerryt anno megcsalta felesége – s vele együtt annak tehetős családja, akik szakmai- és anyagi előmenetelében is támogatták –, s bár ő önérzetében sértve és hitét vesztve utolsó szalmaszálként kapaszkodva kezdett új életet Gittellel, neje mégsem tud elszakadni tőle. Egyre hosszabbra nyúló telefonbeszélgetéseik csak nehezítik Gittel amúgy is gyomorvérzéssel nyomorított, kudarcokkal teli életét, amelynek épp ez az igyekvő, megfelelő társként kínálkozó Jerry hatására fordítana végképp hátat, ha az nem hagyná ott épp a legváratlanabb pillanatban. Mert nagyon úgy fest, hogy Jerry csomagolása nem a Gittel lakásába való teljes átköltözéshez visz, hanem annál sokkal messzebb – vagy épp sokkal kevésbé nagy lépést megtéve -, Tess-felé, akivel a házasságban eltöltött 14 év összeforrasztó bilincsének biztonsága várja a kies Nebraskában. Vagy legalábbis egy arrafelé megkezdett önálló élet, de mindenesetre gondolkodási idő. Ugyanis az előadás végéig nem érkezik meg hozzá, csak egy szállodából hívja fel Gittelt, s hagyja meg neki elérhetőségét, minden eshetőségre…

Miért? Miért futamodott meg újra? Hiszen látszólag minden adott volt egy új élet megkezdéséhez, csak épp ők kellettek volna hozzá. De ki tudja, milyen lett volna közös jövőjük, s milyen lesz így, hogy csak állomásként voltak jelen egymás életében. Méghozzá fontos állomásként. Mert próbálkozásaik során mindketten hatottak egymásra, gyarapították a másikat, és mert egyikük idejében ismerte fel feladata végét, s állt odébb - örökös szeretetben maradhatnak.

Szervét Tibor férfias esetlenségéből, önbizalomhiányból és félelemből indulva állította talpra ügyvédjét folytonos önreflexió és cinizmus segítségével, hogy a darab végére egy intelligens, figyelmes, problémákat pontosan átlátó ügyvédet lássunk, aki két világ között ragadt.

Dobó Kata játékából pedig kiderült, hogy van benne szenvedély és élet, így bár szerepe gyakran általánosságokból táplálkozott, azokon keresztül is végig gazdag partner tudott maradni: érzékeny, önáltató, de a lényeges lelki dolgokra pontosan rátapintó nő, aki hisztijeiben sem vált öncélúvá. A sodródó-kallódó lányból így az előadás végére erős nő érett.

S a zárásra az emberien szép dolgok is jól felépültek: amikor egy telefonbeszélgetés során beismerték, hogy minden probléma ellenére tanultak egymástól. Bármennyire nagynak tűnt is a szerelem, és bármennyire nagynak tűnik a végén a botlás, a két embernek mégis dolga volt egymással, és hozzáadtak valami pluszt a másik életéhez. Ami az emberi tökéletlenség gyönyörű, ritkán meglévő példája.

Ennek lehettünk tanúi november 25-én a Gyulai Várszínház kamaratermében, idén pedig január 12-én és 26-án a fővárosi Pinceszínházban.

                                                                                    Csomós Éva

Cikk eredeti helye:

http://www.muvesz-vilag.hu/szinhaz/hirek/14208

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.