Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

Hivatkozás -Haumann Péter interjú

2010.01.02

Haumann, az örökifjú kalandor

, Legutóbb frissítve: 2007. július 15. 05:33 Takács Zoltán

 

  – Nem lehetett könnyű menet a Kalandorok forgatása, hiszen úgy hírlik, hogy egy autóba zárva töltötték idejük nagy részét a fiát alakító Rudolf Péterrel és az unokáját játszó Schruff Milánnal.

– Embert próbáló volt abban a hőségben ez a feladat, de a végeredmény talán mindenkit kárpótol. A Kalandorok ugyanis egy utazás története, amelyben a nagypapa együtt utazik a negyedik házasságát taposó és a válásokon már minden vagyonát elvesztő trombitamûvész fiával és az unokájával Erdélyből Budapestre. A cél az, hogy megmentsék a nagyapát, akinek az életét otthon ellehetetlenítette a nagymama aggkori elhülyülése. De persze a sok humor dacára ez alapjában véve egy torokszorító történet.

– Okozott meglepetéseket az erdélyi helyszín?

– Hát voltak érdekes történeteink, az biztos. Még elképzelni sem könnyű, hogy mekkora feltűnést okozott mulatságos és furcsa terepjárós konvojuk. Képzeljen el egy olyan terepjárót, amelynek elejére négy áramfejlesztőt szereltek, aztán jön a platós egy fekete ponyva alatt a rendezővel és a hangmérnökkel, majd maga a kamera és a technikai stáb fővilágosítóstól. S csak mindezen túl jön a tréleren az autónk, ahol a negyven fokot még legalább hússzal megdobja a világítás. S persze mindez a cirkusz egy olyan vidéken, ahol még a mindennapi megélhetés is gondot okoz. Hát a legfinomabb az a beszólás volt, amit kaptunk, hogy ezeknek a jó dolgukban már megint csak a hülyeségen jár az eszük. Arról nem is beszélve, hogy az egyik jelenetben egy részeg román egyenruhás rendőrt is elütünk az út szélén. Gondolhatja, hogy milyen élmény volt ezt a jelenetet legalább ötször felvenni egy olyan országban, ahol azért a rendvédelmi szerveknek még manapság sem éppen csekély a tekintélye.

– A forgatókönyvből úgy tűnik, hogy kicsit hasonlít a karakter az Indul a bakterházban megformálthoz. Nem kísérti még ma is az a kultikussá vált szerep?

– Dehogynem. Úgy néz ki, hogy a Három nővér egyik szilveszteri átirata, a Hókuszpók szinkronja és az Indul a Bakterház lókupece az én emlékművem. De ez annyira nem rossz érzés, mint az lenne, ha semelyik szerepemre sem emlékeznének. Ezért még azt a kis kellemetlenséget is hajlandó vagyok elviselni, ha egy gyerek rángatja az apukáját, hogy a Hókuszpók bácsit közelebbről is megszemlélhesse. Bár mondjuk az egy kicsit zavar, ha utánam nyerítenek az utcán, hogy Sanyi, Sanyikáááám...

– Mi az oka annak, hogy manapság nem születnek ilyen halhatatlan figurák a mozivászonra?

– Kevés film készül, ami abból is látszik, hogy engem is ritkábban hívnak. Amúgy az Indul a bakterház egy tévéjáték volt abból az időből, amikor még évente 60-80 darab jól előkészített hasonló produkció készült. Manapság évente talán kettő-három. A többi sorozat, amelyekről inkább nem mondanék semmit.

– Említette, hogy ritkán forgat. Viszont sok színházban játszik és minden bizonnyal a rádióban és a szinkronban is akad feladata.

– Ez sajnos nem így van. Összesen három szerepem van. Egy a Katonában, egy a Játékszínben és egy a Madáchban. Remélem, hogy a következő évadban az Operettszínházban és a Játékszínházban is lesz egy újabb, de enyhén szólva nem vagyok túlfoglalkoztatott. Szinkronban mostanában nem voltam, ami pedig a rádiót illeti, jól tükrözi a mai állapotokat, hogy amikor utoljára ott voltam, valaki felsikoltott: „Gyerekek, itt van egy színész".

– Nem csak ezen a területen érződik egyfajta minőségromlás, hanem sok kritikus az idei országos színházi találkozó kapcsán  a magyar színjátszás válságáról is beszélt.

– Nincs válság, azaz ugyanolyan válság van, mint mindig. Ezzel azt szeretném csak mondani, hogy egyesek időről időre megkongatják a vészharangot az egész magyar színjátszás fölött, miközben egyes műhelyekben nemzetközi sikereket egymásra halmozó társulatok dolgoznak. A fanyalgóknak pedig az a dolguk, hogy fanyalogjanak.

– A művésztársadalom nem is ezen háborog a leginkább, hanem a furcsa színházi vezetőváltásokon. Valóban képes a politika ilyen szinten belemászni a művészetbe?

– Utálatos dolog, ami ebben az ügyben ma Magyarországon történik. Elég csak arra gondolni, amikor a választások előtt a pártpolitikusok hozzásimulnak egyes színészekhez, aztán utána a színházak felé se néznek. A most zajló folyamatokat méla megvetéssel követem, ám biztos vagyok benne, hogy a színházi vezetőkön keresztül nem lehet befolyásolni a közönség nagy részét. Csak a lekváragyúak vevők egy bamba polgári melaszra a színpadon.

– Most, hogy kissé feldühítettem, nézzünk egy kellemesebb témát. Mivel tölti a nyár hátralévő részét?

– Nem fogja elhinni, de Erdélyben. A történet úgy kezdődött, hogy mivel régen voltam ott, tavaly körbejártam a vidéket. Erre ugye idén egészen véletlenül ott forgattam. Ezek után nem meglepő, hogy napokon belül visszatérek. Szovátára megyek, mert legutóbb egy vállficamomat nagyszerűen meggyógyított az ottani gyógyvíz. Aztán Erdély után útba esik a Balaton is, s mivel az ősszel nem nagyon játszom, még egy egyiptomi út is összejöhet. Szóval mostantól a pihenésé a főszerep.

A vérbeli komédiás egyszerre mély és habkönnyű

Haumann Péter 1941. május 17-én született, majd 1963-ban elvégezte a Színház- és Filmművészeti Főiskolát, s még ugyanabban az esztendőben a debreceni Csokonai Színházhoz szerződött, majd három évvel később a Pécsi Nemzeti Színházhoz. A Dunántúli Színházak Fesztiválján vetett rá szemet a 25. Színház igazgatója, Gyurkó László, aki azonnal a fővárosba szerződtette. Rögtön kiugró sikert aratott Szókratész védőbeszédével, mely végigkísérte további életét.


Csomós Éva írta róla: „Haumann Péter egyszerre tragikus és komikus. Mély és habkönnyű. Hajtja előre komédiás vére, munkamániája. Akár egyik szerepből a másikba, akár egyik társulattól a másikig. Ádám Ottó meghívására a Madáchba szerződött. Legalább háromszázszor lépett fel a Macskákban, majd a Nemzetihez szegődött. Az Operettben boldogan volt szerelmes transzvesztita az Őrült nők ketrecében, a Radnótiban Schütz Ilával mókázott, a Játékszínben Gábor Miklóssal.
Később a Radnóti Színház következett, majd a Katona József Színház. De azért a Játékszínben is több darabban komédiázik. A Kamrában jutalomjátékként megkapta A színházcsináló címszerepét. Felvonultatja színészi eszköztárát. Egyszerre tragikus, komikus, harsány és töprengő, mély és habkönnyű. Fáradhatatlan, lendületes, harsány. Amilyen csak egy vérbeli komédiás tud lenni.

http://209.85.135.132/search?q=cache:FCZunA-1K8kJ:www.szoljon.hu/cikk/85643+csom%C3%B3s+%C3%A9va&cd=80&hl=hu&ct=clnk&gl=hu&client=firefox-a