S mikor már az is kevésnek bizonyul, akkor jönne a mozdulat? A légies, látványos, a felemelő és a lenyűgöző. A tánc, mi fittyet hány a gravitációra, testfelépítésre, mi úgy beszéli nyelvét, hogy lelkünk sajog bele a gyönyörűségtől. De meddig tart ez a pillanat, meddig a megálmodott csoda?
Mindez persze azért, hogy én, a néző, elégedetten sétáljak ki a nézőtérről, vagy még kicsit méltatlankodjak is, kritizáljak, netán unatkozzak, s arra gondoljak, a tévében lehet, hogy jobb film megy.
Csak azért, hogy ne kelljen arra gondolnom, ezek a művészek gyorsabban csinálják meg a spárgát, mint ahogy én teszek két lépést, hogy ők naponta több órán keresztül állnak lábujjhegyen egy korlátba kapaszkodva, s dolgoznak keményen, hogy megfeleljenek az elvárásoknak, hogy kifejezzék magukat, azért, hogy harmincévesen másik pálya után nézzenek, hogy én - munkájukat látva - méltassam összeütni a tenyeremet.

A Nap szerettei

Tapsoljak, mert elhittem meséjüket, átéltem szerepüket, mert megtörtént a csoda. Ami igen ritka vendég manapság, ezért kell nagyon megbecsülni. Ezért kell megbecsülni mindenkit, ki kemény munka eredményeképp lép ki a színpadra, ezért kell megbecsülni azt, aki közölni akar, aki örömet akar nyújtani nekem, a nézőnek.
Már az csoda, hogy Markó Iván 56 évesen táncol. S egyáltalán, ki gondolná, hogy Markó Iván idén 56 éves!? Az a Markó Iván, ki megálmodta, s létrehozta a Győri Balett társulatát, hogy aztán onnan kisemmizve szinte meneküljön az országból, hogy újra hitet tudjon meríteni az emberekben, művészetben, alkotásban, táncban. Az a Markó Iván, aki táncolt az életért, aki címszerepet táncolt Béjart - Stravinsky Tűzmadár című balettjében, aki aztán létrehozva a Fesztivál Balett társulatát tovább alkotott, közölt és tanított, mert táncolni kell, élni kell, s neki a tánc maga az élet. A csoda, a pillanat, a mesék palotája, a csodák tárháza, a káprázat. Mit meg kell becsülni, mert ritka vendég manapság.

Boldog születésnapot kívánunk!

Markó Iván Érdemes művész (1981), Kossuth - díjas (1983) táncművész, koreográfus 1947. márc. 29-én született Balassagyarmaton, Markó Pál és Fleischer Anna gyermekeként. Tanulmányait az Állami Balettintézetben végezte 1959-1967 között, Hidas Hedvig tanítványaként. 1967-72 között az Operaház tagja volt, 1971-72 között annak magántáncosa, majd élt a nagy lehetőséggel, s Brüsszelbe költözött, ahol a XX. század élő legendájának Maurice Bejárt társulatának lett tagja 1972-79 között. Az ott töltött hét esztendő művészi kiteljesedését is jelentette, valamint elhozta számára azt a felismerést, hogy a balettet másképp is lehet művelni, mint ahogy azt addig szokásként látta, gyakorolta.

Miután hazatért, az Állami Balettintézet végzős évfolyamából megalapította a Győri Balettet, melynek 1979-91 vezető szólistája, koreográfusa, balettigazgatója volt. Létrehozta a Győri Tánc- és Képzőművészeti Szakközépiskolát is, melynek 1981-91 között ő volt az alapító igazgatója. 1985-ben felkérték a Bayreuthi Ünnepi Játékok koreografálására, melyet azóta is minden évben elvállal. 1991-ben megvált a Győri Balettől, s elfogadta a jeruzsálemi Rubin Akadémia felkérését, így annak az intézménynek lett a balettmestere és koreográfusa.

1992-től Bécsben, Párizsban és Sydneyben működött vendégkoreográfusként, majd visszatért az országba, s 1996-tól a Magyar Fesztivál Balett vezetője. Érdemes művészként 1981-ben ismerték el, Kossuth-díjjal 1983-ban jutalmazták, a SZOT-díjat két évvel később, 1985-ben adományozták neki.

Markó Iván jelentősebb szerepei: A hattyúk tava, Giselle, A fából faragott királyfi, Sylvia, Tűzmadár, Seraphita, továbbá saját koreográfiáinak főszerepei.
Filmjei: Jézus, az ember fia, Az álmok ura (1988 magyar-NSZK), A haza fiai (1989 francia), Siratófalak (1993 magyar-izraeli), Quetzalcoatl (1995 mexikói).

Főbb művei: koreográfiák: A nap szerettei, Szamuráj, A csodálatos mandarin, Tabuk és fétisek, Izzó planéták, Bolero, Székek, Jézus, az ember fia, Az igazság pillanata, Bulgakov és a többiek, Az élet peremén, Fal, Jeruzsálem fényei, A sivatag vándora, A kékszakállú két arca, József és testvérei.
Irodalom: Mészáros Tamás: Markó táncszínháza (1984).