Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

amateur -k nyomában

2008.02.04

Múltidézés? Hagyományőrzés? Értékmentés. Egyre inkább szükséges, mint ahogy az volt már száz esztendővel ezelőtt is, amikor Radisics Jenő, az Iparművészeti Múzeum legendás igazgatója közös kiállításra hívta össze a kor neves hazai műgyűjtőit, mutassák be kollekciójuk legszebb darabjait a közönség előtt.

A jó ízlésű, művelt közönség pedig nagy érdeklődéssel fordult az akkori "amateur" kiállítók mintegy 3500 remekművet felsorakoztató kiállítása felé.

Zsúfolásig telt az Üllői úti palota földszintje, nem csak közönséggel, hanem a magángyűjteményekből válogatott európai és keleti műtárgyakkal is, mik nagynevű arisztokrata és nemesi családok, s a műgyűjtővé vált polgárok (kereskedők, vállalkozók, bankárok, orvosok, ügyvédek) otthonaiból érkeztek.

A műgyűjtés egészen 1938-ig volt stabilnak és erősnek nevezhető Magyarországon, majd az azt követő politika, a polgári létforma alapjainak lerombolásával a gazdasági hátterét szüntette meg ennek a tevékenységnek. A magángyűjtők és múzeumok kapcsolata meglazult, s jó pár évtizedes kényszerszünet után a gyűjtők újabb nemzedéke csak az 1960-as években jelent meg.

 

Az értékmentés szenvedélye ma ismét virágzik, így a legendás, és csak címében "amateur" kiállítás centenáriuma jó alkalmat adott arra, hogy a jelenkori magángyűjteményeket ismét megmutassák az Üllői úton. Sőt, a Radisics Jenő által támogatott egykori Műbarátok körének mintájára már az Iparművészeti Múzeumot segítő baráti kör is megalakult.

 

Az „Értékmentő szenvedély - Műtárgyak a magyar magángyűjteményekből" című tárlaton idén 65 nagy szakértelemmel bíró gyűjtő hozta el közel 600 műtárgyát, mit az Iparművészeti Múzeumban 2008. január 22. és április 20. között tárnak a nagyközönség elé. A Múzeum munkatársai mintegy 2000 felajánlott alkotásból választották ki a legmegfelelőbb műkincseket a 19. századi iparművészettől a 20. századi formatervezésen keresztül, egészen a dekoratív kortárs művészetig.

 

A Múzeum által is elirigyelt műkincsek között található gótikus faragvány, rokokó misekehely, usaki török szőnyeg, holicsi fajansz edény, herendi és Zsolnay-porcelán, buddhista házi oltár, japán dísztőr, ortodox fémikon, 17. századi brüsszeli falikárpit, szecessziós plasztika és art déco ülőgarnitúra egyaránt. Valamint itt látható az a 13500 darab kristályosított Swarovski elemmel díszített tehénszobor is, mi a 2007-es Cow Parade legnépszerűbb darabjaként vált ismertté, s ami Bécs egyik előkelő csemegeboltjának hatalmas üvegkirakatában ácsorgott, fényárban tündökölve.

 

A kiállítás nem a teljes művészettörténeti (stílustörténeti vagy kronológiai) áttekintésre törekszik, hanem a kialakult főbb gyűjtési területek bemutatására, amik lehetnek bizonyos korszakra vonatkozó kollekciók (középkor, szecesszió-art déco stb.), de főként különféle szakterületek, anyagok vagy a tárgyak funkciója szerinti gyűjtések.

 

Kiállítás címe: Értékmentő szenvedély - Műtárgyak magyar magángyűjteményekből

A kiállítás megtekinthető: 2008. január 22-április 20. Között, hétfő kivételével naponta 10.00-18.00 óra között.

 Megjelent: THE magazin