Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

A magyar csillagászat ászai

2009.07.14

Épp 400 évvel ezelőtt történt, hogy Galilei belenézett távcsövébe, s az eget kémlelte. Ennek apropójául mi most egész évben a Csillagászat Évét ünnepeljük. Ám a mi elődeink közül is többen kutatták az eget megannyi csillagos éjszakán, s gyakran fel is fedeztek valamit. Kik voltak ők? Hol, milyen körülmények között végezték munkájukat, milyen eredményeket értek el?

A csillaglesés módja sokáig nálunk sem különbözött a keresztény középkori Európa kezdetleges szokásaitól. 
A többnyire csillagjóslással keveredő ismereteket kalendáriumok őrzik, a kor kevéske tárgyi emlékekei közül pedig
néhány csillagászati vonatkozásút az esztergomi királyi palota Béla-termében lévő freskótöredék őriz a 12. század
végéről. Később, a humanizmus korában Vitéz János nagyváradi püspök létesítette az első jelentős csillagászati
megfigyelőhelyet, ahol a kor nagy mestere, Regiomontanus dolgozott (1468-1472). Az általa készített Tabula
Waradienses nevű csillagászati táblázatot - mi a mai csillagászati évkönyvek ősének tekinthető - Mátyás király
1200 aranytallérral jutalmazta.

Azt ezt követő néhány évszázadban figyelmünket hol a törökök félholdja, hol a Habsburgok kétfejű sasa kötötte le, így a csillagászati fejlődés megtorpant. Egy valódi csillagvizsgálónak nevezhető létesítményre egészen 1753-ig kellett várni, ugyanis akkor kezdték építeni a nagyszombati obszervatóriumot annak a Hell Miksának a tervei alapján, aki a bécsi udvar csillagászaként felfedezte a földrajzi szélességmérés új módszerét. Hell számos tanítványa vált később ismertté, nevét ma egy kráter is őrzi a Holdon. Ő irányította a gyulafehérvári (1794), a budai(1780) és az igen jól felszerelt egri Specula csillagvizsgáló (1776) építését, ahol a legismertebb kutató Madarassy János volt, ki földrajzi helymeghatározást és Jupiter-megfigyeléseket végzett, majd az egyetem 1777-es Budára költöztetésével állástalanná vált, s a csillagászattal is felhagyott.

Egy évvel később az egri Líceumban működő csillagvizsgáló is megkezdte működését, minek gazdag műszerparkját Hell Miksa egyenesen Angliából hozatta. Vezetője pedig Tittel Pál római katolikus pap volt. A hazai csillagászati fénykor beköszöntéséhez 1815-ig, a gellérthegyi (Uránia) obszervatórium megnyitásáig kellett várni, minek élére Tittel Pált (1824) helyezték, de posztját nem élvezhette sokáig, mert az 1831-ben kitört kolerajárvány áldozata lett. A csillagda a szabadságharc folyamán erősen megsérült, felszerelésének java megsemmisült.

 

Mivel a kiegyezés után a csillagászat nem kapott állami támogatást, több magánszemély is felkarolta az ügyet, s többnyire saját birtokán alapított megfigyelőt. Így tett Konkoly-Thege Miklós (1871) Ógyallán, Gothard Jenő (1881) a Szombathely melletti Herényben, és Podmaniczky Géza Kiskartalban. Konkoly-Thege Miklós (1871) a meteorok és üstökösök kutatása során ért el jelentősebb eredményeket, de foglalkozott bolygók észlelésével és spektroszkópiás vizsgálatokkal, sőt, távcsövek tervezésével és készítésével is. Lelkesedése Gothard Jenőre is hatott, ki az 1882. május 17-ei teljes, de Magyarországról csak részlegesnek látszó napfogyatkozásról készített világhírű felvételsorozatával írta be magát a történelembe. Jelentősek voltak a Jupiter észlelései is, amelyekről az MTA egyik 1884-es ülésén számolt be, részletesen elemezve a bolygó felszínét, a sávokat, azok színét, eredetét, tulajdonságait. Öccse, Gothard Sándor a nagybolygókkal foglalkozott, illetve Nap-megfigyeléseket végzett.

Szintén Konkoly tervei alapján épített csillagvizsgálót Podmaniczky Géza, kinél főként
a budapesti Tudomány Egyetem tanárjelöltjei és néhány fiatal tanár végzett észleléseket, ám ő maga is
kivette részét a munkában. 1885-ben elsők közt észleltek az Andromeda-ködben egy szupernovát, melynek
fényesség- és színváltozását is kimutatták. A csillagdát 1919-ben a vörös-katonák majd a megszálló román hadsereg
fosztotta ki majd rongálta meg, a megmenekített felszerelést a báró 1922-ben, az akkor berendezett Budapest -
Svábhegyi Csillagvizsgálónak adományozta.
            

A 20. század számos magyar kutatóval gazdagította a világot, kiknek nevük és eredményeik akárcsak felsorolása is az itt adottnál lényegesen nagyobb teret igényelne. Ám kétség kívül a legnagyobb ismertségnek és szeretetnek Kulin György örvend, kinek idén húszéves távozása alkalmából számos megemlékezést tartanak szerte az országban. Felfedezésein túl (84 kisbolygó és egy üstökös) e tudomány fáradhatatlan népszerűsítője volt. Tudományos értekezései és szakkönyvei mellett a tartalmas szórakoztatás kedvéért Sci-fi regényeket is írt, Q. G. Lyn álnéven, s ?Gyurka bácsi" a magyarországi amatőrcsillagászatnak is az atyja.

Ám magyarok nemcsak a tudománytörténetben öregbítik nevünket itt a Földön, hanem néhányuk már az égen is, hiszen a mindenki által ismert halhatatlan nevek, mint Széchenyi, Karinthy, Irinyi, Rubik, Lugosi, Latinovics, Puskás Öcsi neveit már kisbolygók viselik.

 

 

Csomós Éva

A cikk eredeti helye:

http://the-online.hu/erdekessegek/reszletek/1093_a_magyar_csillagaszat_aszai/

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.